Szigorodó gyártói jótállási szabályozás 2022-től

Olvasási idő: 3 perc

Európai Uniós irányelvek átültetése miatt 2022. január elsejével drasztikusan átalakul a fogyasztói adásvételi szerződésekre irányadó hazai szabályozás, ami minden vállalkozást, amelynek közvetlenül, vagy közvetetten „köze” van a fogyasztókhoz, érint. Érdemes elkezdeni a felkészülést, és nem csak a fogyasztóval közvetlenül szerződő, eladó fél, vagyis a kiskereskedői pozícióban lévő forgalmazóknak, de a gyártóknak is, mert 2022. január elsejével őrájuk is új előírások lépnek hatályba a 373/2021. (VI.30.) Kormányrendelettel.

A jótállási nyilatkozat

Év elejétől azok a gyártók, akik a termékük tartósságára – akár a kapcsolódó reklámban-,  jótállást nyújtanak, kötelesek lesznek ún. jótállási nyilatkozatot, méghozzá előírt tartalommal és jól érthető szövegezéssel, magyar nyelven a fogyasztó rendelkezésére bocsátani. A „tartósság” alatt a  termék azon képességét érti a jogszabály, hogy az megőrizze a megkövetelt funkcióit és teljesítményét a szokásos használat mellett.

A gyártói jótállási nyilatkozatban rögzíteni kell a jótállásra kötelezett nevét és címét, meg kell jelölni a jótállással érintett árut és elő kell adni a fogyasztó által a jótállás érvényesítése érdekében követendő eljárást és a jótállás feltételeit, túl azon, hogy egyértelműen tájékoztatni kell arról is a fogyasztót, hogy ez a kereskedelmi (gyártói) jótállás nem érinti a kellékszavatossági jogait.

A gyártóhoz újabb jogalapon is fordulhat majd a fogyasztó hibás teljesítés esetén

„Tehát a gyártói dokumentációban újat hoz az új év, és érdemes komolyan vennie minden gyártónak, hogy az önkéntes alapon nyújtott jótállásuk egyenes következményeként a fogyasztók hibás teljesítés esetében közvetlenül hozzájuk fordulhatnak kijavítási, vagy termékcsere igénnyel, a tartósságra vonatkozó jótállás teljes időtartama alatt. Méghozzá vita esetében nem a fogyasztónak kell az igazát bizonyítania, hiszen a bizonyítási teher arra vonatkozóan, hogy a hiba oka a teljesítést követően keletkezett, a jótálló félen van – akár gyártói, tehát önkéntes, akár jogszabály által elrendelt ún. kötelező jótállásról van szó” – magyarázza Nagy Andrea Magdolna, a CERHA HEMPEL fogyasztóvédelmi praxisának vezetője.

Vagyis 2022. január elsejétől már nem csak a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított kettő éven belül, a korábban is létező ún. termékszavatossági igénnyel kopogtathat be a fogyasztó közvetlenül a gyártónál, hanem amennyiben a gyártó bármilyen időtartamra, akár a temékszavatossági határidőnél rövidebb, vagy hosszabb időtartamra garantálja a terméke tartósságát önkéntes jótállás keretében, akkor ezen – az irányelv szóhasználatában „kereskedelmi jótállás”-nak nevezett jótállás keretében a bizonyítási teherrel is számolnia kell.  Óriási különbség ugyanis, hogy amíg a gyártóval szemben bejelentett termékszavatossági igénye bizonyítására vita esetében a fogyasztó köteles, addig a gyártói jótállás időtartama alatt jelentkező hibás teljesítés esetében, ha a fogyasztó a gyártóhoz fordul kijavításért, vagy termékcseréért, akkor a bizonyítás terhe a gyártóé.

Mikor mentesül a gyártó a gyártói jótállás alól?

„A gyártó helytállni tartozik a hibás teljesítésért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítést követően keletkezett, pl. azáltal, hogy a fogyasztó szakszerűtlenül kezelte, használta a terméket” – emeli ki Nagy Andrea Magdolna.  Nagyon fontos a tisztánlátás: ez a kereskedelmi, avagy gyártói jótállás nem keverendő össze az itthon már rég működő és megszokott ún. kötelező jótállással sem. Utóbbi az eladó vállalkozásokat terheli, a tartós fogyasztási cikk eladási ára függvényében, sávosan 1-2-3 év időtartamra, vagy a vállalkozásokat új építésű lakások esetében.  

Nehezedik a vállalkozások helyzete

A minőségvédelem jogintézményeinek terepe tehát 2022. január elsejével sem lett egyszerűbb a vállalkozások számára: a kellék-, és termékszavatosság mellett létezhet – ahogy jelenleg is- a szerződéses, vagyis önkéntes, és ennek szinonímájaként az ún. gyártói jótállás, mely utóbbi kapcsán az új szabályozás 2022. január elsejétől a gyártói jótállási nyilatkozat meghatározott tartalommal történő kiállítását is elvárja, miközben ez a dokumentum nem ugyanaz, mint a kötelező jótállás fennállása esetében az eladó fél által a fogyasztónak kiállítandó ún. jótállási jegy. „Utóbbi használatához az ITM még 2021 őszén egy mintát is publikált, és a jogalkalmazókat segítendő, a 2022. januári változásokról 2021. végén egy összegzőt adott közre a honlapján” – zárja a CERHA HEMPEL szakértő ügyvédje.

A cikk szerzője: Dr. Nagy Andrea Magdolna

További cikkeink

Januári új fogyasztói adásvételi szabályok

Olvasási idő: 3 perc A fogyasztói szerződésekre irányadó kellék-, és termékszavatossági, a szerződéses jótállási, valamint a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó hazai kötelező jótállási szabályok alkalmazása eddig sem volt egyszerű feladat.

Elolvasom »

Közelgő eseményeink

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás