A 2022-es fogyasztóvédelmi célellenőrzésekről

Olvasási idő: 3 perc

Az idei évre meghirdetett célvizsgálatok időbeni ütemezése most sem publikus, de az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) honlapjáról már tájékozódhat az érdeklődő a 2022-es évre kiadott ún. ellenőrzési és vizsgálati programról („EVP”).

A hazai fogyasztóvédelmi hatóságok termékbiztonságból évek óta dobogós helyen szerepelnek az Európai Unióban, és mivel a szép eredmények megtartása cél, ráadásul új  előírások is érkeztek, a tavalyinál is több – pontosan ötven – témavizsgálatra készülhetnek idén a vállalkozások.

Fokozott elővigyázatosság ajánlott például termékbiztonsági és fogyasztói adásvételi fronton, de tavasztól a fogyasztómegtévesztéses tényállások köre is bővül. Két témavizsgálat is érinti majd  2022-ben az építőipart: Új témavizsgálat „az építőanyag kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzése”, kiegészülve „az építési termékek piacfelügyeleti ellenőrzése” című témavizsgálattal. Érdemes tehát a teljesítménynyilatkozatok és termékdokumentációik tartalmát összhangba hozni a tavaly július 16. napjával hatályba lépett piacfelügyeleti előírásokkal is és kellő figyelmet szánni az általános kereskedelmi feltételek betartására – pl. az egységárak szabályszerű feltüntetésére.  Sor kerül továbbá 2022-ben a magyar nyelvű használati útmutatók meglétének piacfelügyeleti ellenőrzésére.

Nóvum a glutén- és laktózmentes termékek ellenőrzése a megtévesztő jelölések tükrében című programpont. A fogyasztókat megtévesztő jelölések kiszűrése érdekében, ahogyan tavaly, idén is hatósági fókuszba kerülnek még az étrend-kiegészítők, és  ellenőrzik az előre csomagolt termékek nettó tömegét is.

Aktuális ellenőrzési célpont marad az interneten kapható, csodát ígérő termékeket árusító webáruházak sora, általánosságban az online értékesítés, és a komoly kockázatokat rejtő ún. „zöldre festés”, mint tiltott kereskedelmi gyakorlat, mellyel a vállalkozások még a GVH figyelmét is kivívhatják, hiszen, amennyiben fennáll a verseny érdemi érintettsége, akkor a fogyasztókat megtévesztő „zöld” fogyasztói tájékoztatásokat a Versenyhatóság szankcionálhatja.

2022-ben is találkozhatunk örökzöld ellenőrzési fókuszpontokkal, mint amilyen a szavatossági, jótállási igények intézése és az árubemutatók szabályszerűsége ellenőrzése, de természetesen nem maradnak el a karácsonyi és húsvéti, szezonális fogyasztóvédelmi ellenőrzések, és a cigaretták káros-anyag hozamának, valamint a kozmetikai termékek laboratóriumi vizsgálatával egybekötött témavizsgálatok sem.  2022-ben is ellenőrzik a használtautók értékesítését, az elektronikus hírközlési szolgáltatók és a közszolgáltatók telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálatait és weboldalait,  panaszkezelési gyakorlatát és megismételt termékbiztonsági fókuszú vizsgálatokra is számíthatnak a vidámparkok, kalandparkok, kondiparkok, aquaparkok és játszótéri eszközök üzemeltetői.  A koronavírus-járványban a maszkok vizsgálatára idén is számítani kell, és a napszemüvegeket és iskolaszereket, valamint a 100%-os pamuttartalmúnak mondott textiltermékeket szintén vizsgálják idén is.

Új fókuszú termékbiztonsági vizsgálatok is érkeznek : a ventilátorok, a hordozható kézi bozótvágókhoz való, cséphadaró típusú vágófeltétek és az önegyensúlyozó személyszállító eszközök közül a hoverboardok, egykerekűek és az elektromos rollerek forgalmazói piacfelügyeleti ellenőrzésekre készülhetnek. 2022-ben ismét célkeresztbe kerülnek a játékok, a bébijátékok  online és hagyományos bolti értékesítéskor egyaránt. Újdonság a fehér falfestékek összehasonlító laboratóriumi vizsgálata, valamint a powerbankok és akkumulátorok névleges kapacitásának ellenőrzése és az univerzális akkumulátortöltők laboratóriumi vizsgálata.

2022. május 28. napjától tilos az ún. „kettős minőség”, így sor kerül annak ellenőrzésére is. Megtévesztőnek fog minősülni az említett dátumtól minden olyan kereskedelmi gyakorlat, amelynek keretében egy árut az egyik tagállamban akként forgalmaznak, hogy az megegyezik egy másik tagállamban forgalmazott áruval, miközben az utóbbi áru összetételében vagy jellemzőiben jelentős eltérések vannak. Kivétel, amennyiben az eltérést jogszerű és objektív tényezők indokolják. Az EVP illetékes témavizsgálata A kettős minőség tilalmának hatósági eljárását megalapozó laboratóriumi és összehasonlító vizsgálatok a háztartási-vegyipari és kozmetikai termékek tekintetében címet viseli, vagyis az említett termék-körök forgalmazóinak érdemes  ilyen tárgyú ellenőrzésre is felkészülniük.

Sok a korábbi évekből áthozott célellenőrzés, de az ördög ezúttal is a részletekben rejlik: számos releváns fogyasztóvédelmi jogszabályváltozás történt, ami bizony érdemi változásokat hoz majd a korábbról jól ismert témavizsgálatok forgatókönyvébe. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy akit tavaly ellenőriztek egy-egy témakörben, és megfelelt, az is jobban teszi, ha felkészül a jogszabályváltozásokból, mert előfordulhat, hogy a hatóság ugyanazon cégnél ugyanazt megnézi idén is, amit tavaly, csak más elvárás-mércével.

A cikk szerzője: Dr. Nagy Andrea Magdolna

További cikkeink

Januári új fogyasztói adásvételi szabályok

Olvasási idő: 3 perc A fogyasztói szerződésekre irányadó kellék-, és termékszavatossági, a szerződéses jótállási, valamint a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó hazai kötelező jótállási szabályok alkalmazása eddig sem volt egyszerű feladat.

Elolvasom »

Közelgő eseményeink

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás