Novemberi bírságeső a GVH utóvizsgálataiban

Olvasási idő: 3 perc

Öreg hiba és bírságba is kerül, ha az érintett vállalkozások nem teljesítik maradéktalanul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előtt vállalt kötelezettségeiket, vagy a GVH határozatának ellentmondva járnak el, és nem hagynak fel a megtiltott magatartás folytatásával.   A napokban az „Év Terméke Díj – A fogyasztók döntése alapján” tanúsítványokat kiállító Product of the Year Hungary Kft.-vel szemben szabott ki a GVH 3 millió forint bírságot, mert a cég nem teljesítette maradéktalanul a számára előírtakat: igazolási kötelezettségei jelentős részének csak határidőn túl tett eleget, továbbá egyes, a fogyasztók egyértelmű tájékoztatását célzó vállalásokat pedig hiányos tartalommal teljesített.  Denem volt elégedett a GVH a hazai fesztiválok legnagyobb fizetőterminál-szolgáltatóinak utólagos teljesítményével sem: a Festipay üzemeltetője 700 ezer forint bírságot kapott,  mert kisebb hiányosságokkal teljesítette a korábban önként vállalt korrekciós kötelezettségeit, míg a HelloPay üzemeltetőjének magatartását 6 millió forint bírsággal  szankcionálta a Hivatal, mert álláspontja szerint a cég a Hivatal tiltása ellenére tovább folytatta tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatát.

A HelloPay-terminálokkal főleg fesztiválokon, vásárokon és vendéglátóhelyeken találkozhatnak a fogyasztók, 2016-tól. Talán érdemes felidézni, mit kifogásolt már két éve a GVH a HelloPay esetében: a Hivatal szerint megengedhetetlen pszichés nyomást gyakorolt a cég a fogyasztókra a 10%-os borravaló- és adomány-mérték alapbeállításként történő alkalmazásával az általa biztosított terminálokon. Ezért a GVH 20 millió forint bírsággal szankcionálta és eltiltotta a jogsértő magatartástól a vállalkozást, amelynek így módosítania kellett a termináljain látható tájékoztatást: a fejlesztéseket követő átállás után már nem alkalmazhatta alapbeállításként a 10%-os borravaló-mértéket. Amivel tehát kiverte a biztosítékot a cég, hogy döntést hozott a rendszer a fogyasztó helyett, hiszen a különböző szolgáltatásokért fizetendő díjhoz eleve automatikusan hozzáadásra került az összeg 10%-ának megfelelő borravaló, és azt ki is fizette a fogyasztó, hacsak előtte azt aktívan nem módosította, vagy kifejezetten nem törölte a fizetési folyamat vége előtt megjelenő „borravaló-csúszka” segítségével. Az említett helyszíneken a fogyasztók által tapasztalható fizetési körülményeknek ugyanakkor fő jellemzője a zaj, a tömeg, a kommunikációs nehézségek, az időnyomás. Vagyis a GVH által kifogásolt alapbeállítás fogyasztó általi, a vásáron, fesztiválon vagy vendéglátó helyen történő módosításához nem éppen nyugodtak a körülmények. Ezért büntette meg a GVH a céget korábban, míg a mostani utóvizsgálatában pedig feltárta, hogy a társaság által időközben módosított fizetési rendszer ugyan rákérdez immár arra, hogy a vevő kíván-e borravalót adni, de aki szeretne ilyet, változatlanul a 10%-os alapbeállítással találkozik. Ez pedig egyértelműen ellentétes a Hivatal határozatában foglaltakkal, mivel a rendszer a fogyasztók jelentős része felé továbbra is a döntési folyamatukat megzavarva, jogsértően sugall egy „elvárt” 10%-os mértéket.

Ami a tanulságokat illeti, a cégeknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az utólagos teljesítényüket a GVH ugyanolyan szigorral ellenőrzi, mint ahogyan az alap-eljárásban fellép. Nem éri meg ellébecolni a kötelezések pontos teljesítését, még akkor sem, ha nyilván örömteli körülmény, ha a kötelezettségvállalási indítványt elfogadja a Hivatal és ezáltal megússza a bírságot az alapeljárásban az érintett: mégis, ahogy az Év Terméke Díj kapcsán is látható, megéri odafigyelni arra, hogy a kötelezettségvállalásnak utóbb minden előírt elemét pontosan és hiánytalanul teljesítse az érintett vállalkozás, beleértve a határidőkre és az igazolások módjára vonatkozó rendelkezéseket is. Sőt, ha  történetesen bírságot és „tiltást” is kap a nyakába egyszerre a vállalkozás, akkor nem elég befizetni a bírságot, mert az utóbbi kötelezettség teljesítésekor maximális gondossággal kell eljárni: amennyiben a Hivatal a jogsértőnek minősített magatartástól eltiltja határozatában a céget, akkor azzal a konkrét magatartással érdemes leállni, hiszen – ahogyan azt a HelloPay mostani esetében is láthatjuk – nem lehetséges szankció nélkül továbbra is tanúsítani a megtiltott kereskedelmi gyakorlatot.

A cikk szerzője: Dr. Nagy Andrea Magdolna

További cikkeink

Januári új fogyasztói adásvételi szabályok

Olvasási idő: 3 perc A fogyasztói szerződésekre irányadó kellék-, és termékszavatossági, a szerződéses jótállási, valamint a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó hazai kötelező jótállási szabályok alkalmazása eddig sem volt egyszerű feladat.

Elolvasom »

Közelgő eseményeink

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás