Dübörgő építőipari fogyasztóvédelmi ellenőrzések

Olvasási idő: 2 perc

Nemhogy uborkaszezonról nem beszélhetünk, de célzott kormányzati intézkedések keretében kifejezetten aktív fogyasztóvédelmi hatósági jelenlétre számíthatnak az építőipari termékek forgalmazói.  A bő egy hónapja megindult fogyasztóvédelmi vizsgálatok keretében az árfeltüntetéssel, a kötelező jótállásos termékek jótállási jegyeivel kapcsolatos előírások, valamint az ún. általános kereskedelmi feltételek betartásának és a termékbiztonsági, avagy piacfelügyeleti követelmények teljesülésének ellenőrzésére került és kerül sor az egész országban az általános fogyasztóvédelmi hatáskörrel rendelkező fővárosi és megyei kormányhivatalok által.

Az eddigi eredmények alapján tipikusnak mondhatóak a jelölésekkel, teljesítménynyilatkozatokkal összefüggő hiányosságok, de öt webáruház esetében árfeltüntetési jogsértést is találtak.  Ami az első problémakört illeti, érdemes azzal számolnia a forgalmazóknak, hogy a teljesítményyilatkozatoknak nem csak a meglétét, de azok kötelező tartalmát is górcső alá veszik a kormányhivatalok szakemberei. Bár elsődlegesen a gyártókat, importőröket terhelik kötelezettségek, a forgalmazóknak jogszabályi kötelezettsége az építési termék forgalmazása előtt meggyőződnie arról, hogy pl. a terméken a CE jelölés feltüntetésre került-e, továbbá mellékelték-e hozzá az előírt dokumentációt, ekként a teljesítménynyilatkozatot és a magyar nyelvű használati útmutatót, biztonsági tájékoztatót. Sőt, velük szembeni elvárás az is, hogy a veszélyes termékekről jelentést tegyenek a hatóságnak és a szükséges kiigazító intézkedéseket, így pl. a veszélyes termék fogyasztóktól történő visszahívását mihamarabb megtegyék, és ennek érdekében felvegyék a kapcsolatot az importőrrel és a gyártóval is. Azok az építőipari termék-forgalmazók, akik pedig webáruházon keresztül is forgalmaznak,  jó ha tudják, hogy a súlyosan veszélyes termékek esetében idén július 16. napjától már akár honlap-blokkolással is szankcionálhatja a hatóság azt a helyzetet, amikor önkéntes alapon nem kerül sor a korrekciós intézkedésekre, így pl. a visszahívásra, a forgalmazás leállítására. Ami pedig az ellenőrzések keretében a jótállás témakörét illeti, a kötelező jótállás hatálya alá eső építési termékek forgalmazói részéről továbbra sem elfogadott érv a hatóság által, hogy forgalmazóként azért nem biztosítják a jótállási jegyet, mert a gyártó maga nem készített olyat, de az sem szokott megfelelni, ha történetesen készített, viszont nem tartalmazza a magyar jogszabály szerinti kötelező tájékoztatásokat, tartalmi elemeket. Abban pedig évek óta nincs változás, hogy fejszámolásra kényszeríteni a fogyasztót szabályellenes, így az olyan árfeltüntetési gyakorlat, amikor elmarad az egységár feltüntetése, vagy a nettó ár+ÁFA megjelölést alkalmazzák a kiskereskedelmi egységek, az  öreg hibaként szankciót von maga után.

A vonatkozó előírások meglehetősen szerteágazóak, és az eddig több, mint 300 kereskedelmi egységben lefolytatott ellenőrzések mintegy 200 jogsértést tártak fel mostanáig. Az illetékes ITM sajtóközleménye szerint a leggyengébben teljesítők között szerepelnek pélául a barkácsáruházak, melyek több mint 60 százalékánál akadt probléma.  Összességében tehát kellően sok a fogyasztóvédelmi mulasztás, így messze még a témavizsgálat vége, érdemes felkészülnie azoknak, akiknél még nem jártak a kormányhivatal munkatársai. Még akkor is, ha történetesen az  építőipari alapanyagok és termékek árának az elmúlt időszakban tapasztalható drasztikus emelkedéséből adódó konkrét fogyasztói problémákatsérelmeket nem is oldja meg az országos fogyasztóvédelmi témavizsgálat, vagyis az árszínvonal jelentős megugrása nyomán a családoknak szánt otthonteremtési, lakás-felújítási támogatások komoly része még mindig az alapanyagok forgalmazóinál, gyártóinál marad. A biztonságosabb és szabályszerűbb építőipari termék-forgalmazáshoz azonban minden bizonnyal hozzájárulnak az ellenőrzések.

A cikk szerzője Dr. Nagy Andrea Magdolna

További cikkeink

Januári új fogyasztói adásvételi szabályok

Olvasási idő: 3 perc A fogyasztói szerződésekre irányadó kellék-, és termékszavatossági, a szerződéses jótállási, valamint a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó hazai kötelező jótállási szabályok alkalmazása eddig sem volt egyszerű feladat.

Elolvasom »

Közelgő eseményeink

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás