CONSUMER PROTECTION

A CERHA HEMPEL FOGYASZTÓVÉDELMI JOGI BLOGJA

Ez a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi jogi praxisának blogja. Az itt megjelent anyagok nem helyettesítik az egyedi jogi tanácsadást és nem tekinthetőek annak, mindazonáltal segítségére lehetnek Vállalkozásának a fogyasztóvédelmi jogi hatáskörökkel rendelkező különböző hatóságok által indított eljárásokban és az ilyen eljárások elkerülésében, különösen a következő főbb témakörökben:

Segítünk elkerülni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, így a megtévesztő és agresszív fogyasztói tájékoztatásokat és reklámokat. Olyan általános szerződési feltételeket írunk Vállalkozásának, melyek megfelelnek egyrészt a fogyasztóvédelmi jogi elvárásoknak, ugyanakkor a nem várt esetekben is támaszul szolgálnak és prioritásként kezelik a cég profitorientált anyagi érdekeltségeit. Segítünk jegyzőkönyvezési, jótállási és egyéb minőségvédelmi dokumentációja elkészítésében. Tanácsadással szolgálunk minden iparágban a gyártóknak, a nagykeresdekelmi és kiskereskedelmi cégeknek egyaránt, hiszen a fogyasztóvédelmi előírások közvetlenül, vagy közvetetten mindenkit érinthetnek.

MI AZ A FOGYASZTÓVÉDELMI JOG?

A közjog és magánjog határán elhelyezkedő fogyasztóvédelmi jog egy meglehetősen új, interdiszciplináris szakjog, mely anyagi és eljárásjogi szabályokat egyaránt tartalmaz, bőven merít a polgári jog, kereskedelmi jog, közigazgatási jog területéről.  Hazai és európai uniós szinten is szerteágazó, számos különböző jogforrásból megismerhető, nehezen átlátható norma-rendszerről van szó, hiszen miközben a fogyasztóvédelem számos területén EU rendeletek alkalmazandóak, közvetlen hatállyal, az irányadó hazai jogszabályok többsége egy-egy EU-irányelvnek történő megfelelést biztosítják, így a külföldi cégek is harmonizált szabályokkal számolnak első körben, ugyanakkor Magyarország gyakran él azzal a lehetőséggel, hogy a fogyasztóvédelem magasabb szintje biztosítása érdekében szigorúbb nemzeti jogi előírásokat alkalmaz. Nincsenek tehát könnyű helyzetben a vállalkozások: a preventív és bírságmentes működésnek elengedhetetlen feltétele a vonatkozó jogi előírások pontos ismerete, ekként a szakmai jogi tanácsadás igénybe vétele.

Hallgassa meg praxisvezetőnk beszélgetését a fogyasztóvédelem aktuális kérdéseiről:

LEGFRISSEBB CIKKEINK

Fogyasztóvédelem

Januári új fogyasztói adásvételi szabályok

Olvasási idő: 3 perc A fogyasztói szerződésekre irányadó kellék-, és termékszavatossági, a szerződéses jótállási, valamint a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó hazai kötelező jótállási szabályok alkalmazása eddig sem volt egyszerű feladat.

Elolvasom »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás